Népszerű programok a Zselicben 2019. 12. 31., Kedd, 20:00
A tavalyi év elején indult térségi összefogás öt önkormányzat és egy szociális szövetkezet együttműködésével a humán közszolgáltatások minőségi javítását tűzte ki célként. Az európai uniós pályázati támogatást felhasználó program Kadarkút, Csököly, Rinyakovácsi, Szilvásszentmárton, Zselickislak 4200 lakosa számára igyekszik csökkenteni a kistelepülési létből adódó hátrányokat.
Komplex programot állítottak össze, amivel a lakosság ismeretszerzését és a humán területen dolgozók (óvónők, tanítók, tanárok, művelődési és egészségügyi dolgozók) továbbképzését segítik. Ez utóbbi jelentőségét mutatja egy szám: a projekt 2 éves időtartama alatt az 5 településről 397 humán szakember vesz részt tanúsított képzésen.
Fontos célcsoportjuk az óvodás és iskolás korosztály, közülük is kiemelten figyelnek a hátrányos helyzetben élő gyermekekre. A kadarkúti és csökölyi óvodák integrációs és környezeti nevelési programjaival a gyerekek számos vágyott helyre eljuthattak: többek között színházba, a pécsi állatkertbe, a szennai falumúzeumba, a patcai Katica-tanyára és a Balatonhoz. Az eddigi programok tapasztalatai szerint a szülők szívesen részt vesznek az óvodák által szervezett rendezvényeken. Népszerűek voltak az egészségnapok, a fejlesztő foglalkozások, a prevenciós programok, ahol szó esett az egészséges táplálkozásról, az egészségtudatos életmódról, a lelki egészségről, de tanácsot kaphattak gyermeknevelési, gyermekgondozási, higiénés témákban is. Sikeres kezdeményezésnek bizonyult a Szabadidő gyerektér névvel meghirdetett lehetőség, amely nagy segítséget jelent a szülőknek: a hét bizonyos napjain ugyanis gyermekfelügyeletet biztosítanak a meghirdetett helyszíneken. Kadarkúton 54, Csökölyben 20, Rinyakovácsiban 13, Zselickislakon 10 gyermekre vigyáznak rendszeresen, amíg a szülők hivatali ügyeket intéznek, munkahelyet keresnek vagy éppen képzésen vesznek részt.
A tanulók körében nagy sikere volt az ösztöndíjprogramnak, amely keretében eddig több mint 3 millió forintot osztottak ki a szociálisan rászoruló, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező diákok számára. Az egyszeri juttatás településenként változó mértékű, 8 ezer és 100 ezer forint között volt. Ezzel összesen eddig csaknem 300 tanuló jutott komoly anyagi támogatáshoz a két év során.
A „Térségi összefogás a Zselicben a humán kapacitások fejlesztésére” című EFOP-3.9.2-16-2017-00043 azonosító számú projekt az Európai Unió és a magyar költségvetés 247 911 567 Ft-os támogatásával valósul meg.